További hírek, események

 
  • Beszámoló a Kazinczy „Szép Magyar Beszéd” helyesejtési versenyről

    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány kuratóriuma a 2016-2017. tanévre meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt a gimnáziumok, középiskolák és általános iskolák részére.

     
  •  
  • Bécsi kirándulás Advent idején

    Hagyományosan ebben az évben is elindult egy lelkes iskolai csapat Bécsbe, hogy gyönyörködjön az adventi fényekben és díszekben. Az élményeket két olyan diákunk is megörökítette, akik először jártak Bécsben, és ez különleges alkalom volt számukra, hiszen mindketten vakok.

     
  •  
  • Lónyaysok kispesti gyülekezetlátogatáson

    2016. november 20-án a 9.a osztály Jágerné Papik Olga osztályfőnökkel és Füzér István osztályfőnök helyettessel, Tóth Csaba Csongor igazgató úrral és az iskolavezetés tagjaival ellátogattak a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközséghez.

     
  •  
  • Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny

    November 24-én rendezte meg iskolánk a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny Budapest – Dél-Pest körzeti fordulójának a díjkiosztóját.

     
  •  
  • Gyülekezetlátogatás

    Októberben a Budafoki Református Egyházközség vendéglátó szeretetében volt része a 8.a osztálynak.

     
  •  
  • Ferencváros honlapjának beszámolója a Canada Day vetélkedőről

    November 22-én rendezték meg a „Canada Day”, református iskolák közötti Multikulturális Vetélkedőt és tematikus délutánt, melynek fővédnöke a Kanadai Nagykövetség volt. Megnyitó beszédet mondott Zombory Miklós alpolgármester.

     
  •  
  • Canada Day a Lónyayban

    2016. november 22-én rendezte meg a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium a Kanadai Nagykövetség támogatásával a Canada Day című tematikus délutánját.

     
  •  
  • Beszámoló a firenzei barangolásokról

    2016.októberében a Lónyay utcai Református Gimnázium és Kollégium néhány diákja és tanára, vagyis mi, bejártuk Dante Firenzéjét, Galileo Galilei kísérleti helyszínét, Pisát és Montecatinit.

     
  •  
  • Kálvin (h)arcai

    Iskolánkban a reformáció 500. évfordulójára készülve szerveztük meg a Kálvin (h)arcai élménypedagógiai programot

     
  •  
  • Avanti, ragazzi di Lónyay!

    2016. október 20-án reggel GAZ 66 típusú zárt dobozos katonai mentőautó, Csepel platós és Fakarusz teherautók jelezték a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium épülete előtt, hogy aznap rendhagyó „tanítás” vár a diákokra.

     
  •  
 
 
 

Események

  • Nincs esemény
 

Naptár

<< 2018 október >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
 

Adományszámla

Kedves Szülők, kedves Támogatók!

Amennyiben iskolánkat adománnyal szeretnék támogatni, kérjük, hogy az alábbi számlaszámon tegyék ezt meg. Az ide befolyt összegeket teljes mértékben az Iskola tudja felhasználni. Segítségüket, támogatásukat előre is köszönjük!

Lónyay Utcai Református Gimnázium
adományszámlája:

10700691-44449803-52000001

 

Partnereink