2016. november 22-én rendezte meg a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium a Kanadai Nagykövetség támogatásával a Canada Day című tematikus délutánját.

A délutánon négy iskola képviselői voltak jelen: a Lónyay Utcai Református Gimnázium, a Szentendrei Református Gimnázium, a Fasori Evangélikus Gimnázium és a Benkő István Református Gimnázium diákjai és tanárai.

Dr. Nagy Judit dékánhelyettes, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója érdekes, saját élményeit is bemutató előadása mellett az említett középiskolák csapatai Kanada kultúrájához kapcsolódó vetélkedőn vettek részt. A programot az iskola fenntartója, Szloboda József esperes úr nyitotta meg, majd a IX. kerület önkormányzatának képviseletében beszédet mondott Zombory Miklós alpolgármester is. Jelen volt még a Kanada Kutatócsoport tagja, Borbély Julianna docens is a nagyváradi Partiumi Magyar Egyetem tanára.

Az izgalmas programok mellett jó vendéglátóként étellel-itallal várta vendégeit a Lónyay Utcai Református Gimnázium szervező csapata Oláh-Száraz Ildikó tanárnő vezetésével. A délután során lehetősége nyílt a résztvevő iskolák diákjainak a beszélgetésre, barátkozásra is.

Kellemes hangulatban telt a Canada Day a Lónyayban, köszönet a Kanadai Nagykövetségnek és a Károli Gáspár Egyetemnek értékes segítségükért, valamint a felkészítő pedagógusoknak és versenyző diákoknak, hogy vállalták a megmérettetést.

Könczöl-Kiss Erzsébet

 

Kreativ munkatársak:

Asztalos Gáborné, Bajnayné Mózes Edina, Boldizsár Zoltán, Kovács Anikó Beáta, Szendrei László.
Díszítők: Balázs Györgyné, Szabados Gyula, Hegedűs Tibor.
Technika: Tekula Tamás, Baski László

Segítő diákok:

11.A
Dósa Kevin, Kisturi Gergely, Fórika Tamás

10.A
Bató Lili, Kiss Lili, Horváth Katinka, Baranyi Máté, Czine Diána, Gáspár Natasa, Grozdics Nikolett, Gyulay Zoltán, Huszár Panna, Tóth Anna

9.B
Balogh Jázmin, Barabás Boglárka, Farkas Anna, Fodor Benjámin, Kertész Flóra, Lengyel Árpád, Mári Tekla, Pál Adél, Povákovics Eszter, Szabó Máté, Takács Nikolett, Vallejos Hanga