2016. november 20-án a 9.a osztály Jágerné Papik Olga osztályfőnökkel és Füzér István osztályfőnök helyettessel, Tóth Csaba Csongor igazgató úrral és az iskolavezetés tagjaival ellátogattak a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközséghez. Az istentisztelet záró részében egy kis műsorral szolgáltak tanulóink.

Hollár Johanna Ady Endre és Reményik Sándor verseket szavalt. Bárkányi Gábor orgonakísérettel énekelt egy ifjúsági éneket. Az osztály pedig Porcsalmy Balázs énektanár vezetésével az Ó Sion népe kezdetű zsoltár közös eléneklésével fejezte be a szolgálatot. Igazgató úr tájékoztatást nyújtott az iskola jövőjéről és a felvételi lehetőségekről. Az istentisztelet után, nagyon kedves és bőséges szeretetvendégségben volt részük a gyerekeknek és tanáraiknak.

Ezúton is hálásan köszönjük a kispesti református híveknek a szeretetteljes fogadtatást.

Szerző:
A 9.a osztály