November 22-én rendezték meg a „Canada Day”, református iskolák közötti Multikulturális Vetélkedőt és tematikus délutánt, melynek fővédnöke a Kanadai Nagykövetség volt. Megnyitó beszédet mondott Zombory Miklós alpolgármester.

Az eseményen 11. évfolyamos tanulók 3 fős csapatokban mérték össze Kanadával kapcsolatos tudásukat, angol nyelven. A résztvevőket köszöntötte Tóth Csaba Csongor igazgató és Szloboda József esperes. A rendezvény előadója Dr. Nagy Judit docens, a Károli Gáspár Református Egyetem BTK Kanada kutatócsoportjának vezetője, valamint Borbély Julianna docens, a nagyváradi Partiumi Magyar Egyetem tanára, a kutatócsoport tagja volt.

161122_canadaday_zombory_2

A tematikus délutánon a rendező iskola mellett a Szentendrei Református Gimnázium, a Fasori Evangélikus Gimnázium és a Benkő István Református Gimnázium diákjai és tanárai vettek részt.

Zombory Miklós alpolgármester örömmel nyitotta meg a eseményt, hiszen amellett, hogy maga is evangélikus presbiter, több mint 30 éven át a pedagógusi hivatásnak élt. Az esemény apropóján kiemelte a nyelvtudás fontosságát, ezen belül is megkülönböztetetten az angol nyelvét, mely mára, a technológiai forradalom térnyerésével megkerülhetetlenné vált.

Az izgalmas vetélkedő kérdései Kanada földrajzát, kultúráját és történelmét érintették, de Dr. Nagy Judit saját kanadai élményeiről tartott előadásához kapcsolódva is készült feladványokkal.

161122_canadaday_zombory_3

„Oláh-Száraz Ildikó tanárnő kollégánk korábbi munkahelyén rendszeresen szervezte a „Canada Day” délutánokat, úgy gondolta, intézményünkben is lenne rá érdeklődés. Örömmel vettük a kezdeményezést. Úgy gondoltuk, ezzel jobban meg tudjuk ismertetni iskolánkat, illetve más iskolákkal még szorosabb szakmai-baráti kapcsolatba tudunk kerülni. Ez segíthet a diákok egymás közötti kapcsolatfelvételében, illetve Kanada bemutatásában” – mondta Tóth Csaba Csongor igazgató.
„Jól képzett, tájékozott diákokból lehetnek azok, akik sokféle kihívásra tudnak választ adni. Ehhez fontos minél több ország, kultúra megismerése és a megszerzett tapasztalatok itthoni kamatoztatása” – tette hozzá az intézményvezető.


A vetélkedő végeredménye:

1. Canada Dry (Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium) és Maple Leaf (Szentendrei Református Gimnázium)
2. Agressive reindeer (Lónyay Utcai Református Gimnázium)
3. Maple Leafs (Lónyay Utcai Református Gimnázium)