soli_deo_gloria_logo

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom az idei tanévben is megrendezi Bibliaismereti versenyét a Kárpát-medencei egyházi középiskolások számára. A versenyre 2017. március 3–4. között kerül sor Miskolcon, az Lévay József Református Gimnáziumban.

A versenyre háromfős csapatok jelentkezését várjuk.

A versenyre gimnazista, tehát 9–13. osztályos diákok jelentkezését várjuk. A kreatív verseny pénteken zajlik, míg az írásbeli teszt szombat délelőtt. A két versenyrészt, ahogyan a korábbi években is, külön értékeljük. Ebből az osztottságból kifolyólag kérjük, hogy minden csapatnál külön jelezzék a jelentkezésnél, hogy mindkét versenyrészen részt kívánnak-e venni. Mindenkit arra bíztatunk, hogy a verseny egészén vegyen részt, de természetesen járható út az is, hogy csak egyik vagy másik felén vesz részt egy csapat.

Az írásbeli teszt anyaga ezúttal is pusztán a bibliai szöveg ismerete a revideált új fordítású Biblia (RÚF) alapján. Ezúttal 1-2 KORINTUSI LEVÉL a verseny anyaga.

Házi verseny: 2017. január 30. 14.50, könyvtár.