Különleges alkalomnak lehettek résztvevői a Tutanhamon nyomában című vetélkedőn indulóknak. Két és fél hét híján szinte napra pontosan száz éve, 1922. november 4-én került sor a történelem eddigi legszenzációsabb felfedezésére: Howard Carter angol régész a Királyok völgyében, az egyiptomi Luxor közelében szinte teljesen érintetlen királysírt talált. Az egyébként nem sok történelmi nyomot maga után hagyó Tutanhamon rövid uralkodása annál komolyabban visszhangzik az archeológia történetében. A sírjában feltalált leletek betekintést engednek az egyiptomi kultúra és civilizáció páratlan gazdagságába.

Az alkalomra szervezett napon a Lónyay Gimnázium egyiptomi díszbe öltözött, csengőjéből a megszokott barokk muzsika helyett egzotikus, keleti dallamok csendültek fel. A vetélkedőre érkező magyarországi egyiptomi közösség tagjai szavaikkal, jelenlétükkel, tudásukkal (pl. kalligrafikus arab írás) sokat hozzáadtak az alkalom emlékezetessé tételéhez, ahogy az egyiptomi ízeket prezentáló Orientál Bár is, akinek finomságait a versenyzők megízlelhették.

Az ünnepélyes megnyitón dr. Hassan Elsayed, az Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központjának volt főigazgató-helyettese köszöntötte a versenyzőket.

A verseny fő információforrását Dembitz Gabriella egyiptológus, a Szépművészeti Múzeum múzeumpedagógusának előadása adta Howard Carter karrierjéről, és végül élete fő művéről, Tutanhamon sírjának megtalálásáról, a sírban talált töméntelen kincs szakszerű és precíz dokumentálásáról. A versenyzők ezt követően egy feladatlap majd egy keresztrejtvény megoldásával tudták bizonyítani azt, hogy valóban elmélyedtek a korszakban, a Múzeum honlapján található gazdag információkban, illetve az előadáson hallottakban.

A feladatlapok értékelése, a győztesek kihirdetését követően a versenyzők apróbb, Egyiptomot idéző ajándékokkal térhettek haza.

A verseny végeredménye pedig:

UsébtikLónyay Utcai Református GimnáziumKiss Péter, Németi Gábor, Erdélyi PetraI.
IdőutazókGödöllői Református LíceumMilyán Eszter, Sjerps Laura, Tóth EmeseII.
Ókor profikLónyay Utcai Református GimnáziumGál Barnabás, Magyar Bálint, Matula MárkII.
Tutan, come onBernáth Kálmán Református GimnáziumCseri Bence, Gazdag Dorina, Kerek MátéIII.
Hárman a benzinkútrólLónyay Utcai Református GimnáziumMolnár Ágoston, Horváth Huba, Keresztesi Kornél, Mári MenyhértIII.

A Magyarországi Egyiptomi Közösséget Tamer Darwish képviselte, akinek bejegyzése az alábbi címen megtekinthető:
https://www.facebook.com/groups/egyptianhungary/posts/6122956791051827/?mibextid=6NoCDW

Ludvik Mihály Csaba
főszervező