„Aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne.” (Jn 4,14)

Márc. 23-25. között került megrendezésre iskolánkban a Természettudományos Napok programsorozat a természettudományos munkaközösség szervezésében, külső előadók bevonásával. A programok nagyrésze a víz tematika köré szerveződött a víz világnapjához kapcsolódva. Bízunk benne, hogy a Lónyay Gyülekezet színes élményekkel és ismeretekkel gazdagodott ezekben a napokban.

Keddtől, az iskolaudvaron elhelyezett akváriumokban diákjaink magyarországi édesvízi halak különböző fajait vehették szemügyre az üvegen keresztül, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. haltermelési igazgatójának, Fodor Ferenc úrnak a jóvoltából.

Gimnáziumunk igazgatója interaktív előadás keretében mutatta be hazánk békés- és ragadozóhalainak jellemzőit, majd a szerdai napon, Bognár Ferenc igazgatóhelyettes, Budai József gondnok, Szabados Gyula és Kovács László technikai dolgozók hathatós és áldozatos együttműködése nyomán a halak belső anatómiai felépítésével is megismerkedhettek az érdeklődő diákok. Akiknek kedvük tartotta, hazai nemes halaink gasztronómiai értékeit is felfedezhették halászlé és rántottponty kóstolása során, köszönet Scholtz Csilla munkatársunknak konyhafőnöki szerepvállalásáért. A halak mellett az udvart két- és négylábú állatok is benépesítették a Rákosmenti Kisállattenyésztők és a Kiskunsági Szamarastanya jóvoltából. Ebben a pár napban: díszbaromfik, galambok, egzóták, háziállatok, haszonállatok váltak megismerhetővé testközelből. A megszerzett új tudásról pedig Lajtha-Tabajdi Ágnes és Bagócsi Zsuzsanna tanárnők ellenőrző feladatlapjai segítségével, értékes nyeremények fejében, adhattak számot tanulóink.

A pénteki napon a vizek elővilágának vizsgálata tovább folytatódott: makrogerinctelen fajok vizsgálatával színesítették programunkat a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak „Dunavirág Vízibusszal” érkező munkatársai.

A víz fizikai és kémiai tulajdonságaival kapcsolatban diákjaink Könnyű Jánosné és Csigás Adrienn tanárnők vezetésével végzett izgalmas kísérleteken keresztül szerezhettek tapasztalatokat. A kémia szabadulószobát legjobb idővel teljesítők nyereménye Horváth István tanár úr és szakkörösei által készített „házigyártmányú” gumicukor volt.

A víz szilárd halmazállapotban is tartósan jelen van a Földön. A jég birodalmáról Illyés Péter meghívott vendégünk tartott előadást szerdán nagygimnazistáink, csütörtökön kisgimnazista tanulóink számára, aki hegymászóként és egy korábbi magyar Antarktisz-expedíció tagjaként extrém körülmények között szerzett tapasztalatokat a víz ezen formájáról.

Hazánk felszíni vízfolyásai közül kiemelkedik két legnagyobb folyónk: a Duna és a Tisza. A Dunáról tanulóink természetfilm-vetítés keretében szerezhettek értékes információkat, míg a Tisza szabályozásáról Bognár Ferenc igazgatóhelyettes úr tartott érdekes előadásokat.

A víz tematikától kicsit elszakadva, 10-11. évfolyamos osztályaink csütörtökön és pénteken újraélesztés és elsősegélynyújtó ismereteiket bővítették a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének lelkes önkéntesei és a Vöröskereszttől érkező vendégeink közreműködésével, akiket Füzér István tanár úr fogadott és vezetett az előadások, bemutatók helyszíneire.”.
Budapest, 2022. március 25.

Gyurta Noel, biológia – történelem szakos tanár, főszervező

Fotó: Bicsák Boglárka, Mózes Edina