A 9.B ECO tagozatos diákjai november 2-3-án a Mátrában jártak terepgyakorlaton.

Mátraszentimréről kiindulva egy vezetett túra keretében megismerhették a helyi élővilág és az élettelen környezet sajátosságait és változásait. Megfigyelhették a hegyvidéki emberek tájhasználatát és azok következményeit. Jártak elhagyott andezit- és galenitbányában; megismerték, hogy lesz az erdőben az újulatból szálfa; megvizsgáltak egy rönkhasogató gépet; az egykori hegyoldali legelők helyén megnézték az épp bővülő sípályát; megismerték a mátrai erdei állatokat és gombákat; megcsodálták a három falu templomát, ami sok más épülethez hasonlóan a helyben bányászott andezitből épült fel. Túravezetőjük Bottlik Zsolt, az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének egyetemi docense, segítője Bottlik-Kőszegi Huba volt. Mátraverebélynél kipróbálták a homokkőbe vájt remetelakásokat. A nagy köd ellenére néhányan felmentek a galyatetői kilátóra is. A Mátraalján megálltak a Sástónál, Magyarország legmagasabban fekvő tavánál, amely a nyári aszály hatására jelentősen kiszáradt.

A terepgyakorlatot a gyöngyösi Mátra Múzeumban zárták, ahol a kiállítótermekben a helyi földtörténeti fejlődést, az erdei állat- és növényvilágot lehetett megfigyelni. A múzeum komoly ásvány-, kőzet-, rovar- és lepkegyűjteménnyel is rendelkezik.  A terepgyakorlatról visszatérve a diákok az iskolában folytatják a természet behatóbb megismerését, legalábbis a tavaszi terepgyakortlatig