Az elmúlt hétfőn, gimnáziumunk 9.N diákjai egy rendhagyó irodalomórán vettek részt. A tanórát a gimnázium falain belül kezdtük, rövid történelmi-művészettörténeti áttekintéssel a görög kultúra kapcsán, majd közösen, útnak indultunk, a Városliget irányába.

Első megállónk a Szépművészeti Múzeum volt, aztán a Hősök tere, majd a Műcsarnok. Tanulmányi sétánk során megvizsgáltuk az antik görög és római mintára készült oszlopokat, besoroltuk őket a megfelelő helyre az adott szempontok alapján. Az épületeket, építményeket elhelyeztük időben és stílusban, majd a diákok érdekességeket hallgathattak meg a múzeumok eddigi „életéről” és a Milleniumi emlékmű „átváltozásáról”.

A jó hangulatú, zökkenőmentes utazást megfűszerezte az is, hogy elsétáltunk az Adventi vásár sorai mellett, ezzel is hangolódva arra a várakozásra, melyet a remény időszakának nevezzük. Összegzésként megbeszéltük a hallottakat, a tanultakat és azt, hogy az elkövetkező időszakban, megpróbálunk tudatosan is arra figyelni, hogy mire készülünk… készülünk a karácsonyra, Jézus eljövetelére.