Május 17-én a 9.B osztály egy tanulmányi kirándulás keretein belül bepillanthatott az MTVA kulisszái mögé. A gyerekek megismerkedtek a magyar televíziózás történetével, és megtudhatták, mi köze van a hokedlinek a rádióhoz. A futballrajongók kedvéért megtekintettük az m4 sportcsatorna stúdióját is, majd a program leginkább várt része következett: a látogatóstúdióban saját alkotások is születhettek. A gyerekek szinkronszínészként megvillanthatták tehetségüket – habár művészi szabadság jegyében előfordult némi hasbeszélés is. Ezután a merészebb vállalkozók egy beszélgetős műsor vendégeiként, illetve műsorvezetőjeként is kipróbálhatták magukat a kamerák kereszttüzében, ahol ugyan volt súgógép, mégis, a legjobban sikerült része a produkcióknak a gyerekek improvizációja volt. A program végén pedig az a megtiszteltetés ért minket, hogy magával Süsüvel készíthettünk csoportképet.