Az előző évek hagyományának megfelelően a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium szervezte a Bolyai Matematika Csapatverseny Budapest – Dél-Pest körzeti fordulóját és annak díjkiosztóját 2016. október 27-én.

A díjkiosztón mintegy kétszázötven diák és felkészítőtanár jelent meg, hogy megtudja a versenyen elért eredményét. Gimnáziumunk diákjai színvonalas előadással járultak hozzá ehhez az eseményhez. Köszönjük segítségüket.

A műsoron Balázs Sarolta 10. c osztályos tanuló két népdalt énekelt, majd Havasi Péter 9. c osztályos tanuló Ludovico Einaudi Nuvole Biance című művét zongorázta. Georg Goltermann Ima című darabját Forró Mátyás 12.b osztályos tanuló csellón adta elő. Végül de nem utolsó sorban a díjazottakat Paczák Kasszandra (zongora) és Simon Dominika (ének) köszöntötte a Down by the Sally Gardens című ír népdal előadásával.

A körzeti fordulón iskolánk is több csapatot indított. A legeredményesebb, a 8g MUCHO TACHOS, 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Szilágyi Sándor Benedek, Ádor Szabolcs, Pokornyi Lili, Gulyás Abigél. A felkészítő tanáruk Albert Ibolya Katalin tanárnő volt.

Gratulálunk minden résztvevőnek!