Március 3-4-ig 6 diákkal a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom által szervezett Bibliaismereti versenyen vettünk részt, melyen az ország legtöbb református gimnáziuma megfordult.

A verseny mindkét számában indultunk, és mindkettőben rendkívül sikeresen szerepelt két csapatunk.

A kreatív feladatokkal tarkított Kalandversenyen az első két helyet szereztük meg, az írásbeli tesztversenyen pedig a 2-3. helyeket. Utóbbi versenyszámban 32 csapat mérettetett meg.

Mind nagyon élveztük az egész versenyt, mely nem csak a megmérettetésről szólt, hanem a találkozásokról, feltöltődésről, közös élményekről. Köszönjük szépen a szervezőknek a rendkívül magas színvonalú eseményt!



A csapatokban résztvevő diákjaink:

·         Montvai Anna

·         Fodor Tifani Csenge

·         Csányi Ákos

·         Csóka Emese

·         Turczi Árpád Mátyás

·         Csányi András

Kacsó Nándor

hittantanár