Beszámoló Ágoston Noémi 11. b osztályos diákunk tollából az Országos Református Tanévnyitóról:

 Augusztus 27-én korán reggel egy szürke személygépkocsi indult útnak az ország szívéből, hogy négy utasát elszállítsa a kijelölt megállóhoz. Ez az út természetesen nem csak egy kis unaloműző kiruccanás volt, ugyanis meg sem álltunk Túrkeve településig.

Ezen a napon iskolánk is képviseltette magát a már hagyományként megrendezésre kerülő országos református évnyitón. A regisztráció és a hosszú út utáni felfrissülést követően elkezdődött az ünnepély. Tizenegy óra előtt pár perccel elindult a menet, amelyet az iskolákból érkező tanulók alkottak, intézményeik zászlóit kezükben tartva.

Ez után kezdetét vette az istentisztelet. Elsőként Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházközség püspökének prédikációját hallhattuk. Őt követte Nagy Róza, a helyi Kaszap Nagy István Református Általános Iskola igazgatója, aki röviden köszöntötte az érkezett vendégeket. Ezt egy orgonajáték kötötte össze Dr. Huszár Pál tanévnyitó beszédével, aki a Zsinat világi elnöke. Egy újabb orgonadarab után Dr. Szabó István püspök és Hegyi László egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is köszöntötte a vendégeket. Csanádi Imre Egy hajdani templomra című művét hallhattuk, Finta Zoltán pedagógustól. Végül Ádám Tibor, a Zsinat világi alelnöke közreműködésével

Dr. Szabó István püspök úr és Dr. Huszár Pál főgondnok átadta a Makkai Sándor-díjat, a kiemelkedő közösségi szolgálatot végző keresztény lelkületű pedagógusoknak. A Magyar Református Szeretetszolgálat nevében Pál Sándor elnök adományokat nyújtott át rászoruló családok részére. Az ünnepség zárása után a tanulók iskoláik zászlóival kivonultak.

Az iskolákat képviselő igazgatók és helyetteseik részt vettek a Zsinati Oktatási Iroda értekezletén, melyet Dr. Papp Kornél vezetett. A diákok addig elfogyaszthatták az ebédjüket, melyre az intézményvezetőknek is lehetőségük volt az értekezlet végeztével. A program megközelítőleg három órakor véget ért, mi pedig elindultunk haza.