Iskolánk ebben az évben is képviselteti magát az Erkel Ferenc Gimnázium által meghirdetett Implom József középiskolai helyesírási versenyen. Az első, iskolai fordulót 2016. december 9-én rendeztük meg, amelyen a 9-12. évfolyam diákjai mérhették össze helyesírási ismereteiket, összesen 34-en. Az eredmények alapján két legjobb helyesírási készséggel és tudással rendelkező diákunk, Baranyi Máté (10. A.) és Fórika Tamás (11. B.) osztályos tanuló képviseli gimnáziumunkat a megyei fordulón 2017. január 11-én. Ezúton is gratulálunk nekik.

Bízunk benne, hogy az országos döntőre bejutottak névsorában is olvashatjuk majd nevüket. Adja Isten, hogy úgy legyen.