2017. március 3-4.

A kétévente, egyházi középiskolák számára rendezett angol nyelvi verseny országos döntőjébe három diákunk, Horváth Katinka 10. a. osztályos, Tóth-Zamorategui Mariel és Hollár Johanna 9. a. osztályos tanuló jutott be.

A kétnapos esemény sokrétű feladatsorokkal tette próbára a versenyzők nyelvtudását: bibliai témájú power point előadások, hallott szöveg értése, irányított párbeszéd és önálló témakifejtés szerepeltek a műsoron.

Nagyon erős mezőny és szeretetteljes, jó hangulat jellemezte a versenyt, ahol fantasztikus lónyays siker született – ismét! A tizedikes Horváth Katinka a korcsoportjában első helyezést ért el, az összesített eredmény alapján pedig neki ítélték a fődíjat, egy angliai utazást még ebben a tanévben. A kilencedikesek is remekül teljesítettek, Hollár Johanna a 6., Tóth-Zamorategui Mariel a 3. helyen végzett.

Mindhárom lónyaysnak szeretettel és büszkén gratulálnak az iskola diákjai és tanárai!


 

Horváth Katinka 10/A osztályos tanuló beszámolója a református iskolák angolversenyének országos döntőjéről, ahol első helyezést ért el:

Bár a verseny nehéz volt és nagyon izgultam, rengeteg támogatást kaptam. Nagyon jó volt a társaság. Az iskola is remek volt és nagyon örültem, hogy az egész napi stresszt le tudtam vezetni az iskola sportpályáján. Mindent egybevéve, egy remek és emlékezetes élmény volt.

Boldog vagyok, hogy sikerült ilyen jó eredményt elérnem, azonban ez a tanárom, Oláh – Száraz Ildikó tanárnő nélkül aligha sikerült volna. Hálás vagyok, amiért ahelyett, hogy otthon tovább aludt volna, minden csütörtökön bejött a kedvemért, hogy segítsen felkészülni.

Köszönöm Tanárnő! Minden tiszteletem az Öné!