Az alábbiakban iskolánk lelkészének, Hajdú Bálint Kadosának újévi bátorító üzenetét olvashatja a Lónyay Gyülekezet!

A KÖDÖN INNEN

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” (Rm 15,13)

Dobogókőről Prédikálószékre és vissza. Kevés szebb túraútvonalat ismerek kishazánk berkein belül. Ráadásul mindezt hamisítatlan téli körülmények között, mint ahogy az velünk történt néhány napja. Az igazi élményt azonban mégsem ez adta. No, de ne szaladjunk ennyire előre…

Mindent az utolsó részletekig megterveztünk. (Legalább is ebben a tudatban voltunk…) Megvolt a helye, hogy hol tesszük le az autót, pontosan kinéztük, melyik túraösvényen haladunk majd. Az erőjelzések szerint hideg, tiszta, száraz időre volt kilátás, így már előre beleéltük magunkat, mily hosszasan gyönyörködünk majd a meseszép panorámában.

Aztán kezdődtek a meglepetések: a vártnál sokkal nagyobb hó fogadott minket a hegyen, ami meglehetősen nehézzé tette a gyaloglást. Sokkal hidegebb is volt az előre jelzettnél, és mindennek tetejébe, – ahogy egyre magasabbra értünk – szép lassan tejfehér köd kezdett körbe ölelni bennünket.

Meglehetősen fáradtan értünk fel Prédikálószékre, ahol aztán szomorúan szembesültünk azzal, hogy semmi, de SEMMI nem látszott a vágyva várt csodás panorámából.

Sűrű köd mindenfelé. A látótávolság néhány méter volt csupán. Nagyon csalódottak voltunk.

Ekkor azonban valami nagyon elgondolkoztató dolog történt. Szinte a kilátó tövében, a „ködön innen” egyszer csak megpillantottunk egy keresztet.

Ez a látvány minden csodát felülmúlt, melyben aznap részünk volt. Ihletett pillanat volt, abban a kimondhatatlanul mély csendben, ott fent a hegyen, az óév-újév mezsgyéjén állva. Megérintve éreztük magunkat, egyenesen Istentől kapva bátorítást.

Hogy miként alakul a 2022-es évünk? Mi nem tudhatjuk. Álmok, célok, vajon megvalósul(hat)nak-e? Aggodalmak és félelmek, enyhülnek, eltűnnek-e? Netán még nagyobbakkal kell szembe néznünk? Vajon milyen irányt vesz ez a világ, és annak milyen kihatásai lesznek az életünkre és a számunkra fontosak életére? Egyáltalán egészségesek maradunk-e? Nincs biztos válasz.

Igen, bármi lehet, és pillanatnyilag csak egy valami biztos: a 2022-es évet és mindazt, amit tartogat, most még köd takarja a szemünk elől.

De te se feledd, amire nézve mi is emlékeztetőt kaptunk!

Azt, hogy a „ködön innen” mindig van egy biztos pont: az a bizonyos kereszt és az abban rejlő üzenet.

Amely nemcsak Húsvétkor, hanem az újév első napjaiban is hirdeti: ki miatt, és miért is reménykedhetünk mi hívők szüntelen, bármit is hozzon a most még köd takarta, ismeretlen jövő.

Krisztus az, aki a mi reménységünk zálogává lett, aki végigjárta azt az utat, melynek a végén kimondatott: e l v é g e z t e t e t t!

Ezért van reménységünk, bármit is hozzon a jövő év!

Ebben a reménységben örvendezni tudó, boldog új esztendőt kívánok Neked!

Ámen!

(fotó: Hajdú Erzsébet)