Jelenlét SDG-plakát

A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom idén is megrendezi rendhagyó nyári táborát. A T á j o l ó elnevezésű vándortábor egyfajta zarándoklat lesz, amelyet 2016. július 25 –  augusztus 1. között rendeznek meg a következő útvonalon:

Budapest – Csobánka – Pilisszentlászló – Dobogókő – Dorog – Gerecse – Tata (Refi).

Honlapunkon (sdg.org.hu) már megkezdődött a jelentkezés, aminek a határideje 2016. június 15-e.

Az idei téma szorosan kapcsolódik az új „műfajhoz” is, hiszen a J E L E N L É T lesz az. A tábor szervezői szeretnének segítséget adni a résztvevő diákoknak felnőtté válásuk folyamatában, megküzdeni önmagukkal, a rájuk nehezedő elvárásokkal, önállósodásukkal, ami által megerősödhetnek az Istennel való kapcsolatukban.

A honlapon több érdekes írás is olvasható arról, hogy a szervezők mit gondolnak a zarándoklatról, miért tartják fontosnak reformátusként is ezt a formát, és hogy mit várnak az úttól. Illetve a tavalyi, nagy sikerű, első zarándoklatunk beszámolóját is megtalálhatják.

Néhány tudnivaló a zarándoklatról:

Miért szervez zarándoklatot egy református diákmozgalom?

Elsőre talán furcsa az a szókapcsolat, hogy „református zarándoklat”. Mi nem szoktunk zarándokolni. Érdemes néha felülvizsgálni szokásainkat. Íme, néhány gondolat, amiért a szervezők szerint érdemes zarándokolni!

  • Az életünk egy út – életút. Az ember „homo viator”, úton lévő ember. „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” (Zsid 13,14)
  • Zarándoklatunk egyszerre közösségi és egyéni út. Mindenki a maga útját járja, egymásnak pedig útitársai vagyunk. „Utaidat, Uram ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!” (Zsolt 25,4)
  • Egyfajta istentisztelet. Zarándoklatunknak nem egy szent helyre való eljutás a célja, mégis egy különleges formája az istentiszteletnek, az Istennel való kapcsolatunk ápolásának, az imádságnak. Nem a hely, vagy nem kifejezetten a hely miatt, hanem az odaszentelt idő, figyelem, nyitottság és ima miatt lehet tere az Istennel való találkozásnak. „Hagyjad az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik… Légy csendben és várj az Úrra!” (Zsolt 37,5;7)
  • A lelki-szellemi aktivitás mellett fizikai cselekvés. Testi és lelki kihívás, testi és lelki út egyszerre. Teljes embert kíván, ahogy arra Jézus is hív: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.” Mt. 22,37

 

Miért jó még zarándokolni?

  • Fizikai határok feszegetése.
  • Természet közelségének megtapasztalása.
  • Kiszakadás a hétköznapokból, kilépés a megszokottból.
  • Közösség, barátok, beszélgetések.
  • Elmélyülés, csend.
  • Útközben sok éneklés (népi és egyházi).
  • Az adott vidék és lakóinak, kultúrájának megismerése.

Mire számíthat a táborozó?

A zarándoklat napjainak jelentős részét a gyaloglás teszi ki. Átlagosan napi 20 km távolságot. A napi háromszori étkezés mellett mindennap reggel és este is lesz lelki táplálék. A napi témákra, élményekre a kiscsoportokban lehet reflektálni.

Vasárnaptól – vasárnapig (augusztus 2-9.) tart a zarándoklat, mivel vasárnap érkeznek meg az utolsó állomásra, Alsóörsre, ezért oda még szerveznek szállást, így a hazautazás hétfőn (augusztus 10.) esedékes. Augusztus 2-án Fehérvárcsurgón gyülekeznek, ahonnan másnap indulnak el. Háromnapi járással Bakonybélig terveznek eljutni, ahol egy pihenőnapot tartanak, majd újabb három nap gyaloglás után Alsóörsre érkeznek. A pihenőnap Bakonybélben egy fiú/lány nap lesz, vagy inkább férfi/nő, ahol nemek szerint külön program vár a zarándokokra.

A szállások nagyon egyszerűek lesznek, általában egy tornateremben, polifoamon, hálózsákban. Fiúk, lányok külön. Nyomokban sátrazás vagy ágyban alvás is előfordulhat! Reggel és délben szendvicsek elfogyasztására lesz lehetőség, vacsorára viszont bográcsos egytálétel várható. A felszerelést a nehezebb és nagyobb részeken kisbusszal fogják szállítani.

Aki tervezi a táborozást, az szánja rá az idejét, és végig vegyen részt a zarándoklaton – megéri! – szervezők szerint.

Ha bármilyen észrevételük, kérdésük van, kérjük, keressék az SDG-t bizalommal, az SDG Református Diákmozgalom info@sdg.org.hu e-mail címén, vagy Katona Viktort, egyesületünk elnökét, telefonon 06306472289.