„Fák, bokrok, csemeték, gyümölcsöket hozó kertek, Pompás liliomok, s minden világi szépségek, Színekkel kihímzett rétek, Apróbb és nagyobb növények: A gondviselést hirdessétek.” – hallhatjuk a 278. dicséret ötödik versszakában. A természet szeretetét sugárzó sorok eredetijét Diószegi Sámuel dolgozta át, több mint 200 esztendeje. A református lelkész és neves botanikus 1760. december 29-én született, a keresztségben január 5-én részesült. Leghíresebb műve a már létrejöttekor is nagy elismerést kiváltott MAGYAR FÜVÉSZKÖNYV, 1807-ben látott napvilágot. Göttingeni tanulmányai során ismerte meg a svéd Carl von Linné rendszerét és elhatározta, hogy azt átülteti magyar nyelvre. A Ludas Matyi szerzőjével, Fazekas Mihállyal közösen írt könyvben számos növényfajt ismertettek, melyek legtöbbje hazánkban is előfordult. Irodalom és természettudomány szerencsés találkozása volt ez, melyet segített a két ember közötti rokoni kötelék: Diószegi Fazekas sógora volt. Diószegit a botanikai kíváncsisága, Fazekast pedig a magyar nyelv iránti elkötelezettsége sarkallta a munka megírására, de mindkét fél érdeklődött a másik „szakterülete” iránt. Linné rendszerét vették tehát alapul, a népszerűsítés igényét a tudomány szempontjaival igyekeztek összeegyeztetni. Elévülhetetlen érdemük, hogy megteremtették a leíró növénytan, valamint az alaktan magyar szaknyelvét. 300 növénynevük ma is használatos, sokat ők jegyeztek le először, a nyelvújítás keretében több új nevet alkottak. A mű születése közben fogalmazódott meg a debreceni botanikus kert kialakításának gondolata is. Ennek területét 1807-ben jelölte ki a cívisváros tanácsa, a mai Déri Múzeum helyén, az akkori Pap taván. Maradandó alkotásuk előtt tiszteleg a Debreceni Egyetem botanikus kertjében felállított szobruk, s a budapesti ELTE Füvészkertben látható emlékoszlop is. Diószegiről arckép nem maradt fenn, de mindennap üdvözlöm, ha a róla elnevezett utcán megyek hazafelé…

Korossy Zsuzsa
könyvtáros