„Boldog mindenki, aki az Urat féli és az Ő útjain jár” 128. zsoltár 1.

 

Szigetközi vízitúra

Kedves Barátunk!

 

Szeretettel hívunk 2016. július 4-10. között egy nagy vízitúrára a festői szépségű, érintetlen természeti értékekkel büszkélkedő szigetközi vízivilágba. A hétre többek között a Lónyay gimnázium mostani és régi diákjai, erdélyi középiskolások, egyetemisták is hivatalosak. A túra során minden nap haladunk egy kicsit a Duna kisebb-nagyobb ágain (nem túl gyorsan), megnézzük a környék látványosságait, nagyokat fürdünk a Dunában, esténként szabad kempingben sátorozunk. Nem feledkezünk meg a lelki táplálékról sem, áhítatokat, imaközösséget tartunk, lehetőség lesz lelkigondozói beszélgetésre is. A túrakenukat és a túra vezetőjét a Tambi vízitúra szervező cég biztosítja.

Indulás 2016. július 4-én hétfőn reggel, találkozó a Déli pályaudvar pénztárainál. 10-én, vasárnap délután érkezünk haza ugyanoda. Velünk tart egy autó is, így nem kell mindent cipelni.

A kenubérlés, a túravezető, a napi háromszori étkezés (közösen beszerzett hideg élelem reggelire, közös anyagból elkészített szendvics ebédre, este meleg egytálétel bográcsból), az utazás és a közös szabadidős programok költségeire 20.000 Ft-ot számolunk összesen. Akinek túl nagy anyagi terhet jelent ez az összeg, kérjük, jelezze felénk, és próbálunk segíteni. Jelentkezéskor 10.000 Ft-ot kérünk befizetni, az átvevő ezen a lapon igazolja az összeg átvételét. A túrát a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.

A hétre szükséges hozni: zokni, alsónemű, fürdőruha, rövidnadrág, pólók, melegítő, pulóver, széldzseki vagy esőkabát, napszemüveg, papucs, sátor, polifoam matrac, hálózsák, törölköző, tisztasági csomag, WC papír/papírzsebkendő, rendszeresen szedett gyógyszer, naptej, kullancs- és szúnyogriasztó krém, kés, kanál, villa, tányér, bögre, személy igazolvány/útlevél, lakcím kártya, TAJ kártya, Biblia, kevés zsebpénz. A vízitúra sajátos körülményeiből adódik, hogy elegendő 2-2 váltásnyi ruha egy hétre, hiszen bármikor ki lehet öblíteni egy pólót a vízben, ami a napra kiterítve hamar megszárad, ezért felesleges minden napra tiszta ruhát hozni. Csak annyi ennivalót hozz, amennyit az első nap alatt elfogyasztasz! A maradék nassolnivalót betesszük a közösbe. Zenelejátszót, elektronikus játékot stb. ne hozz magaddal. Kérjük, ha lehet, mobiltelefont se hozz magaddal. Ha hozol, azt csak este 7 és 8 között lehet használni.

Kérjük a Kedves Szülőket, hogy adjanak tájékoztatást gyermekük rendszeresen szedett gyógyszeréről. A 18 év alatti gyermekek szüleitől írásos nyilatkozatot kérünk, hogy gyermekük jól tud úszni és fürödhet a Dunában. (A határon túlról érkezők váltsák ki az ingyenes uniós egészségbiztosítási kártyáját a területileg illetékes egészségbiztosító pénztárnál, illetve akinek van, hozza magával a Magyar igazolványát. A határátlépéshez érvényes bulletin vagy útlevél szükséges.) A tábor ideje alatt bármilyen probléma esetén a +36-30-5207248-as mobilszámon lehet jelentkezni.

A csapatot Bubenyák Máté vezeti (30/520-7248, e-mail: bubenyakmate@gmail.com). Bármilyen kérdéssel hozzá lehet fordulni.

Jelentkezési határidő: 2016. június 20.

Jelentkezési lap:  vizitura