Április 8-án osztályunk, a 12.E elutazott Debrecenbe. Reggel a Nyugati pályaudvaron találkoztunk, innen utaztunk együtt vonattal. Az út alatt sokat beszélgettünk és nevettünk. Jó volt egy kis szünetet tartani az érettségire való felkészülés stresszes időszakában.

A városba érve rövid séta után megérkeztünk a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumába, majd a Szabó Magda Emlékházba. Itt egy érdekes, interaktív előadást hallgattunk meg az írónő életéről. Az emlékházat Szabó Magda hagyatékából rendezték be, így mi is jobban beleélhettük magunkat a történetekbe. Megelevenedtek az általunk is szeretett regények: az Abigél, a Régimódi történet, az Ókút, a Für Elise helyszínei és szereplői.

Az előadás után átsétáltunk a Debreceni Református Nagytemplomba, ahol a helyi gyülekezet egyik tagja mesélt nekünk az épület történetéről. Ezután együtt felmentünk a templom emeletére. A magasból gyönyörű kilátás nyílt Debrecen városára.

A templomlátogatás után maradt még egy kis szabadidőnk a vonat indulása előtt, így volt lehetőségünk kicsit felfedezni a várost, ebédelni és beszélgetni.

A szabadidő végén a vonatállomáson találkoztunk, és együtt utaztunk vissza Budapestre.

Varga Csenge Annamária