November 6., 7 óra 53 perc. Ez volt az az időpont, amikor a mozdony elindult a Nyugati pályaudvarból, és amikor mi, a Lónyay Utcai Református Gimnázium 11.E osztálya közösen felkerekedtünk, hogy megcsodáljuk Nagykőrös városát, annak minden szépségét és látványosságát. A nap ragyogott, az ég tiszta, a hőmérséklet kellemes volt: minden adott volt tehát egy mesés kiránduláshoz.

Első állomásként a gyönyörűszép nagykőrösi református templomba látogattunk el, ahol a gyülekezet kántora várt minket. Előadása az egyházközség múltjáról és jelenéről részletes és érdekfeszítő volt számunkra: a katolikusok-reformátusok konfliktusáról, a lelkipásztorok tevékenységeiről és az orgonáról is sok-sok újat tudtunk meg. Befejezésként áhítattal hallgattuk végig a kántor úr orgonajátékát.

Kivonulva a templomból a református gimnázium felé vettük az irányt. Örömmel láttuk, hogy a 16. században alapított iskola udvarán még aznap is önfeledten játszottak a kisgyermekek. Miközben szemügyre vettük az épületet, gimnáziumunk igazgatóhelyettese és az osztálytársunk édesanyja mesélt mindenről, ami az iskolában és a városban történt, így nemcsak a látvánnyal, de történetekkel is gazdagabbak lettünk. Így tudtuk meg, milyen tekintély övezte Arany Jánost az iskolában, hogy az óráját zavaró pimasz diákot hogyan verték meg a szünetben, és hogy a költő a szeretet és tisztelet milyen formáit kapta vissza kollégáitól és a diákoktól egyaránt.

Arany János rokonairól az emlékpadnál és a mögötte díszelgő domborműnél gyűjtöttünk ismereteket. Természetesen a csoportképek sem maradtak el: mind az épületnél, mind a dombormű előtt csináltunk egy-egy osztályképet a nap megörökítése gyanánt, majd utunkat az Arany János Múzeum felé folytattuk.

Itt a csapat két részre oszlott, így két külön idegenvezetővel barangoltunk végig a kiállításon. Ettől a kedv egyáltalán nem hagyott alább: az évszázados tárgyak és történelmük ámulatba ejtőek voltak. A különböző korokat megismerve ismét új információkkal lehettünk gazdagabb, amelyeket néhány interaktív feladattal “öblíthettünk le”. Legemlékezetesebb közülük a „virtuális szántás” volt, ahol megadott útvonalon kellett minél pontosabban végigmenni, „végigszántani”.

Ezzel is végeztünk, és a túra még mindig nem ért véget. Szemügyre vehettük a görögkatolikus templomot is, és az előtte álló emlékművet, ahol az I. világháborús áldozatok nevei sorakoztak. Mindeközben osztálytársunk édesanyja végig velünk volt, és tősgyökeres helybéliként mesélte az érdekesebbnél érdekesebb történeteket.

Egy utolsó séta a város néhány utcájában, majd a busz a vasútállomáshoz vitt minket. A jó hangulat és az izgalmas ismeretek remek élményekké tették ezt a városlátogatást.

November 6., 14 óra. A mozdony elindult a Nyugati pályaudvar felé.  Viszlát, Nagykőrös!