Ujjongással teli örömmel szálltunk fel a Bálna előtt a Csillagösvény utazási iroda buszára, hogy megkezdjük öt napos felfedező utunkat Erdélyben, a mi Tündérországunkban. Gondolatainkban kavarogtak még a trianoni fájdalom verseinek sorai. Az előző napokban felkészültünk lélekben, ismeretekben a nagy útra. A Hősök terén, II. Rákóczi Ferenc szobránál és egy tanóra keretében jártuk végig gondolatban az emlékhelyeket, hogy azután személyesen is felfedezhessük Erdély kincseit.

Az első megállóhely Arad volt, ahol a Szabadság-szobor előtt fejet hajtottunk a hős tábornokok emléke előtt. Marosillyén meglátogattuk Bethlen Gábor szülőhelyét. Politikai menekültként hosszabban időzött a birtokon Thököly Imre is. A hely alkalmat adott arra, hogy megismerkedjünk a Rákóczi családdal és a Nagyságos Fejedelem életével. A legendás Vajdahunyad vára megtekintése után délután érkeztünk meg Déva várához, Kőműves Kelemenné balladájának emblematikus helyére. Valóban lenyűgöző volt. A szállásunk a Dévai Szent Ferenc Vendégházban volt, ahol megismerkedtünk a Böjte Csaba nevével fémjelzett, Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott és a nehéz sorsú gyerekeknek otthont, családot adó intézménnyel. Átadtuk iskolánk diákjai és tanárai által gyűjtött adományt, és jót énekeltünk az ott lakó gyermekekkel.

Másnap korán reggel indultunk, hogy Nagyszebenben folytassuk ismerkedésünket Erdély csodáival. A szász város gyönyörűen felújított épületei között sétálva megemlékeztünk a történelmi eseményekről. A várost 1659-ben II. Rákóczi György ostromolta. 1688-ban itt hódoltak az erdélyi rendek I. Lipót császárnak, lemondva a török védnökségről. 1690-ben itt választották fejedelemmé Thököly Imrét.

Törcsváron a káprázatos szász határvárnál felidéztük azt a történelmi eseményt, amikor II. Rákóczi György seregével éjjel váratlanul a várat elfoglalta. A vár Erdély egyik legépebb középkori vára, a turisták ezt a helyet Drakula várának is nevezik. A szállásunk Brassóban volt, ahol megtekintettük a Fekete-templomot, és nagyot sétáltunk a hangulatos belváros ódon utcái között. A szálláshelyünk a brassói Reménység Háza volt, ahol az erdélyi reformátusok életéről tudtunk meg nagyon sok érdekességet. Már éreztük a hegyek közelségét, egyre hűvösebb volt az idő.

A harmadik napot Prázsmáron kezdtük, ahol megtekintettük az UNESCO világörökség részeként elismert erődtemplomot. Nagyon érdekes és különleges látvány volt.

Ebéd után érkeztünk meg a Szent Anna-tóhoz, ahol egy rövid sétát tettünk a tó körül, majd izgalmas túrán vettünk részt a híres Mohos-tőzeglápban, ahol a természeti csodán túl megismerkedhetünk idegenvezetőnk révén a székely humorral is. Délután a Csíksomlyói Kegytemplomba látogattunk, ahol megcsodálhattuk az 500 éves Mária-szobrot, és megismertük a búcsú történetét is.

Szálláshelyünk felé tartva megálltunk egy pillanatra a Madéfalvi emlékműnél. A madéfalvi vérengzés vagy madéfalvi veszedelem a székelyek egy csoportja ellen elkövetett tömeggyilkosság volt 1764-ben, Mária Terézia királynő uralkodása alatt. Este érkeztünk meg szálláshelyünkre, Csíkrákosra.

Csípős reggelre ébredtünk: a Csíki-medence, mely a Hargita-hegység és a Csíki-havasok között helyezkedik el, már kimutatta erejét. A finom székely reggeli után elindultunk az ezer éves határra, Gyimesbükkre, ahol megmásztuk a Rákóczi várat. Gyimesbükkön a helyi magyar iskolába látogattunk. A Dani Gergely Általános Iskola igazgatónője és diákjai nagy szeretettel fogadtak bennünket, zenével, énekkel köszöntöttük egymást.

A legnagyobb élmény azonban még ezután következett. Utolsó szálláshelyünk Hidegségben volt a Györgyicze Vendégházban. A városi környezethez szokott életünknek igazi felüdülés és kikapcsolódás volt a természetközeli élet megtapasztalása, átélése. Az ízek, a színek, a növények és az állatok közelsége, a vendéglátóink kedvessége egy életre szóló élményt adott. Az utolsó esténken mindenki azt mesélte el, hogy ide biztosan vissza fog még jönni.

Másnap korán reggel indultunk haza, fájó szívvel búcsúztunk a gyönyörű tájtól és a kedves emberektől. Útközben még röviden megálltunk Fehéregyházán “Petőfi kútjánál”, ahol utoljára látták élve a költőt. Ezt követően Segesvár történelmi központjában felidéztük I. Rákóczi György fejedelemmé választását és II. Rákóczi Ferenc segesvári országgyűlésben kimondott trónfosztását.

Késő este volt már mire megérkeztünk a Bálnához. Hálás szívvel gondoltunk arra, hogy milyen csodálatos ajándékot kaptunk. Köszönjük a Határtalan! pályázatot és köszönet az utazási irodának, hogy segítette az utazásunkat. Köszönjük az Úrnak, hogy megáldotta utunkat.

A 12. c osztály.