A 2021-2022-es tanév első félévében szerveződött össze a Lónyay Utcai Református Gimnázium dicsőítő zenekara Ábrám Endre és Kacsó Nándor tanár urak vezetésével. A zenekarban olyan diákok vesznek részt, akik zeneiskolába is járnak, és játszanak valamilyen hangszeren, vagy gyönyörűen énekelnek.

A diákok iskolai és zeneiskolai elfoglaltságuk mellett vállalják, hogy hétről hétre új darabot tanulnak meg, hetente részt vesznek egy próbán, valamint minden hétfőn játszanak az iskola népes gyülekezete előtt. Ez tehetség és szorgalom mellett nagyfokú bátorságot is igényel. A plusz feladat ellenére a diákok mindig lelkesen, jókedvűen vesznek részt a próbákon és a dicsőítésben. Az általános tapasztalat az, hogy pozitív élményt jelent számukra a közös zenélés. A zenekar az idő előrehaladtával folyamatosan gyarapodik, egyre többen éreznek indíttatást magukban, hogy részt vegyenek a dicsőítésben. Ennek kifejezetten örülünk, és további hangszeresek, énekesek jelentkezését is szeretettel várjuk.

Ábrám Endre
zongoraművész – zenetanár

Fotó: Bicsák Boglárka