Kedves Szülőtársaim!

Nagy örömmel közlöm Veletek, hogy az intézmény számos évtizednyi történelmében most elkezdődött egy olyan megmozdulás, mely – gyerekeink érdekében –  egy jelentős előrelépés az ők iskolai körülményeinek tekintetében.

E régi, szép épület falai között, hosszú évekig tanultak tehetséges gyermekek, miközben körülményeiket tekintve hátrányosabbak voltak olyan társaiknál, akik modernebb, később épült iskolában saját szekrénnyel rendelkezve, rendezettebben tudták tartani termeiket, mert el tudták pakolni személyes dolgaikat.

Most, a Szülők és a Lónyay Alapítvány jóvoltából a közösen, egyforma mértékben rendelkezésre bocsátott forrásból, minden osztályteremben lehetnek gyermekinknek – és az ezután következő nemzedéknek – saját kulcsra zárható szekrényeik.

A szekrényeket fele-fele arányban fizetik a szülők és az Alapítvány. A szekrények blokkokban kerülnek legyártásra, a felmérések figyelembe vették az osztálytermek eltérő jellegéből adódó eltérő befogadóképességet, és az eltérő osztálylétszámokat, ezért a keretszerződésben, egy,  minden teremnek a mostani létszámhoz igazodó, de a terem befogadó képességét figyelembe vevő szekrényszám került rögzítésre.

Ez a számítási mód lehetővé teszi, hogy a szülőkre háruló fizetendő összeg, ne az iskola maximális befogadására számítva terhelje a jelenleg ettől kevesebb idejáró gyermek egyéni fizetendő terhét, hanem igazodik az osztályok jelenlegi létszámához, egy kisebb ráhagyással, amit a terem szekrénybefogadó képessége megenged, az esetleges osztálylétszám mozgások figyelembevételével.

Fentiek miatt az egyes osztályok között a legnagyobb eltérés 900 Ft/fő. A szekrények ára 3600-4500 Ft között mozog.

Egy ugyanilyen paraméterű bérelt szekrény ára 5800 Ft/fő/év, ezért úgy gondoljuk, még a legmagasabb összeggel is jobban megéri, hogy a gyerekeknek saját, kulcsra zárható szekrényük lesz.

Kérem a jelenlegi, és a leendő szülőtársakat, keressék meg az osztályukban megválasztott osztályképviselő szülőt, aki megkapta a szekrények pontos műszaki tervét, az egyénileg fizetendő számított összegeket, és érdeklődjenek.

A 6.a-ban a 271-es teremben a már elkészült szekrények megtekinthetőek. A 11.d. oszt. a következő megrendelő, a 350-es teremben.

Az Alapítvány és a Vállalkozó 2 éves keretszerződést kötött, az árak ez idő alatt garantáltak, és ez idő alatt mindenkinek el fog készülni a szekrénye.

A befizetések legyenek folyamatosak, az osztály képviselőit kérem, keressenek engem, amennyiben az osztályukban már összegyűlt a szekrények árának fele, ez esetben elindul a megrendelés, és az Alapítvány hozzáteszi az osztályok által gyűjtött összeg másik felét.Úgy hallom, nagy az érdeklődés, ezért egyidejű jelentkezés esetén a magasabb osztályok élveznek előnyt, mivel ők kevesebb évig használhatják a szekrényeiket, mint a kisebbek.

A szekrények kb 4 hét alatt elkészülnek, folyamatosan szerelik őket, így szeptemberre már több osztály gyermekei örülhetnek neki, ahol a leghamarabb összegyűlik az összeg.

 

NE FELEDJÉTEK: A VÁLLALKOZÓ FOLYAMATOSRA VÁLLALTA, EZÉRT ANNAK VAN ELŐNYE, AKI HAMARABB JELENTKEZIK !!!!!

2013.04.22.

Áldás, békesség

Fuszkóné Szabó Lilla

Szülőtanács Elnöke

elérhetőségem: e-naplón keresztül, minden nap megnézem.