A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 4. § 15. pont szerint:

A „közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.”

A törvény 6. § (4) bekezdése szerint:

„A középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása, kivéve
b) azon sajátos nevelési igényű tanulókat, akiket a szakértői bizottság javaslata alapján a közösségi szolgálat alól az igazgató határozatban mentesített. „


KÖZÖSSÉGI szolgálat

De jó munkát végeztünk!

Az iskolai közösségi szolgálat során a tanulók a saját személyiségüket, készségeiket is fejlesztik. Egy olyan gyakorlati terep, ahol a diák az iskolában elsajátított elméleti ismeret és tanulási teljesítmény mellett tapasztalatokat szerezhet különféle szervezetek működésével, munkakörökkel, társadalmi problémákkal kapcsolatban, kipróbálhatja magát aktív, cselekvő, szolgálatot teljesítő egyénként.

Közösségi szolgálatot sokféle motivációból lehet végezni. Lehet bajba jutottakon segíteni, védeni a környezetet, gyakorlatot szerezni a tanuló számára fontos területen, de lehet azért is, hogy egy közösséghez tartozzon valaki, hogy elérjen valamilyen célt, hogy bizonyos tulajdonságait megismerje, vagy kifejlessze. De lehet tevékenykedni a környezet megszépüléséért, mások érdekeinek szolgálatért vagy a szabadidő hasznos eltöltéséért. Fontos megtanulni ezeken az alkalmakon, hogy egy közösség tagjai, ezáltal felelősséggel tartoznak egymásért, a közösségért.

Fontos értéke a közösségi szolgálatnak, hogy lehetőséget teremt a sikeres tevékenységre, az önmegismerésre és az egyéni célok megtalálására.

Mindezeken felül a személyes emberi kapcsolatok új színnel gazdagíthatják a diákok életét.