Április 27-én ünneplik a hollandok királyuk, Willem-Alexander születésnapját, a Koningsdag-ot, melyet az ELTE BTK Néderlandisztika Tanszék szervezett meg. Iskolánk, a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium hollandosainak egy kis lelkes csoportja elfogadta a tanszék meghívását, és lehetősége nyílt kipróbálni különböző királynapi játékokat. Kifejezetten örültem, hogy az utasításokat is hollandul kaptuk, ezáltal a nyelvtudásunkat is fejleszthettük. Személyes kedvencem az a feladat volt, melynek során fapapucsban futva kellett egy kanálban tojást egyensúlyozni. Elsőre azt gondoltam, hogy lehetetlen lesz gyorsan haladni, és közben rendesen véghezvinni a feladatot, de végül sikerült. Ezen kívül számos nyelvi játékon vehettünk részt, saját kis verset is írtunk hollandul, és próbára tettük a tudásunkat egy Koningsdag-os kvíz formájában.

A legnagyobb kihívást a „spijkerpoepen” nevű állomás jelentette, ahol egy kötél volt az egyik csapattag derekára kötve, azon lógott egy apró tárgy, melyet egy üvegbe kellett behelyezni kéz vagy láb segítsége nélkül. Ez egyébként egy régi hagyományos királynapi játék Hollandiában, és a mai napig népszerű és izgalmas a gyerekek körében.

A másik kedvencem a sjoelen néven futó játék volt. Egy fa táblán kellett kis lemezeket csúsztatni a megfelelő résekbe sok pontért cserébe. A programsorozat végén pedig az eredményhirdetés következett, közben többféle speciális holland édességet lehetett megkóstolni, például a stroopwafel-t.

Nagyon hálásak vagyunk a tanszéknek a Koningsdag megszervezéséért, hogy betekintést nyerhettünk egy kicsit abba, hogyan is zajlik egy ilyen alkalom, és érezhettük a holland vendégszeretetet, ami körülvett bennünket. 

Ábrahám Zsolt Máté 11.d