Május 29-én a Lónyay három osztályának diákjai négy kísérőtanárral (Wáhl Zsófia, Sándor Enikő, Padányi Ádám és Szöllőssyné Paszternák Natasa) gyülekeztek már kora hajnalban az iskola épülete előtt, ahová hamarosan begördült a Csillagösvény Utazási Iroda busza, hogy öt napra elvigyen bennünket a határon túlra, Erdélybe.

Az utazás valójában már jóval korábban megkezdődött, hiszen eredetileg még 2020 őszén vágtunk volna neki a kalandnak, de a vírushelyzet miatt egészen idén nyárig tolódott a program megvalósulása. Még mielőtt nekiálltunk volna Erdély felfedezésének, a projekt részeként ellátogatott iskolánkba a Magyarság Háza jóvoltából egy hagyományőrző csapat, akik rendhagyó történelemórát tartottak nekünk az I. világháborúban használt fegyverekről és öltözékekről, illetve Wáhl Zsófia tanárnő egy bevezető órával készült, ahol a diákok megtudhatták, mi vár rájuk az öt nap során.

Nagy izgalommal szálltunk fel hát a buszra és már az első napon rengeteg élménnyel találtuk szembe magunkat. Idegenvezetőnk segítségével megismerkedtünk Arad városával, jártunk Marosillyén, Bethlen Gábor szülőhelyén, megnéztük Vajdahunyad várát, megmásztuk Déva várát, illetve ellátogattunk a Böjte Csaba nevével fémjelzett Szent Ferenc Alapítványhoz is, ahol a magunkkal vitt adományt is átadtuk. A szállásunk is Déván volt, innen indultunk tovább másnap Nagyszebenre és Fehéregyházára, ahol a Petőfi-emlékműnél helyeztük el az itthonról vitt nemzeti szalagot.

A következő két napon Bögözön szálltunk meg, napközben pedig Székelyudvarhellyel ismerkedtünk és ellátogattunk Farkaslakára is, Tamási Áron szülőfalujába, akinek ráadásul idén van születése 125. évfordulója. Ezt követően körbesétáltuk a gyönyörű Gyilkos-tavat és a Békés-szoroson is végighaladtunk. A negyedik napon Korond és a Tordai-hasadék várt ránk, utóbbival a nagy sár miatt csak a csoport egy része birkózott meg, de nekik annál nagyobb élményben volt részük a csodálatos környezetnek hála. Végül a Tordai Sóbánya megtekintése következett, ahol 150 méter mélyre látogattunk le a föld gyomrába.

Az utolsó estén Torockón hajtottuk álomra fejünket, másnap pedig, a hazafele úton Kolozsvárt, Körösfőt és Bánffyhunyadot ejtettük útba. Fáradtan, de élményekben gazdagon értünk vissza iskolánk elé az esti órákban, és egészen biztos, hogy még sokáig fogjuk emlegetni az utazást, melynek során számtalan új dolgot tudtunk meg a Tündérországként is emlegetett Erdélyről.

Köszönjük a csodás élményeket a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy utunk megvalósuljon!

Szöllőssyné Paszternák Natasa