November 13-án a 10. N osztály az Erdőkertesi Református Gyülekezetbe látogatott. Osztályunk egy rövid műsort adott elő, illetve pár szóban az iskolánkat is bemutattuk. Az istentisztelet után a gyülekezet szeretetvendégséggel kedveskedett a számunkra. Nagyon kedves alkalom volt, köszönjük a gyülekezetnek a kedves fogadtatást.


A 9.e osztály advent 3. vasárnapján a Szigetszentmiklós Újvárosi Református Egyházközség vendége volt. A gyülekezet lelkipásztora, Morva Ákos nagytiszteletű úr iskolánk szülői közösségének tagja.
Gimnáziumunk történetét Kali Sára mutatta be. Az osztály egy adventi énekkel szolgált, amelyet Csongár Mátyás kísért zongorán. Barna Lili pedig az osztály magyartanárának, Tóth Enikő tanárnőnek a versét szavalta el. Az istentisztelet után a gyülekezet szeretetvendégséggel kedveskedett diákjainknak és az őket kísérő szülőknek. Köszönjük szépen a vendéglátást, és Isten áldását kérjük a gyülekezet életére!