December elején, mindig izgalmas várakozás tölti el a Lónyay életét, hogy vajon idén is ellátogat-e hozzánk a Mikulás. Minden évben külön megtisztelő, hogy a diákok mellett a Nagyszakállú nemcsak diákjainkra gondol, hanem egy másik időpontban külön is meglátogatja intézményünket, ahol a kollégák gyermekeivel, unokáival eltölt egy külön délutánt is. Ezt az alkalmat nevezzük évek óta VIP Mikulásnak, hiszen amellett, hogy finom csomagokat hoz magával, programok, kézművesek is színesítik ezt az eseményt.

Idén december 5-én 17 órától vártuk a 12. a osztály több segítőjével a tanárokat, és kisgyermekeiket. Az alkalom elején énekeltünk, eszegettünk-iszogattunk, majd megérkezett a Mikulás hűséges Krampuszával. Egyesével, névre szólóan megdicsérte a kicsiket, rájuk jellemző írások segítségével, amiket még az előző napokban a szülők sok szeretettel írtak meg, hogy ezzel is segítsék a Télapó munkáját.

Idén is találkozhattunk csodálkozó arcocskákkal, és kérdésekkel „honnan tudta a Mikulás, hogy mostanában sokat segítek a testvéremnek?”, de voltak olyan szemfüles kicsinyek is, akiknek feltűnt, hogy a Mikulásnak a legújabb trend szerinti sportcipő van a lábán, és bár kereste a mesékből ismert legendás bakancsát, mindhiába… Egyik kislányka megjegyezte, szívesen látta volna a rénszarvasokat. Esetleg a jövő évi VIP Mikuláson megpróbálhatnánk megvalósítani, ezt a jogos kérést…

Az egyéni produkciók után, búcsút mondtunk a Mikulásnak, mi pedig folytattuk a finomságok elfogyasztását, a beszélgetéseket, a gyerekek pedig arcfestésen és hűtőmágnes készítésen vehettek részt.

Dióhéjban így zajlott idén a VIP Mikulás.

Köszönöm Tóth Csaba Csongor Igazgató Úrnak, hogy minden anyagi hozzájárulást megkaptunk az iskolától. Köszönöm a kollégáknak, hogy gyermekeikkel, unokáikkal megtiszteltek minket a jelenlétükkel, és végül, de nem utolsó sorban köszönöm a 12. A osztály csapatának, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez az este: Bató Lili, Czine Diána, Dóczi Kristóf, Helmeczi Benedek (a Mikulás maga), Heltai Kitti, Horváth Katinka, Huszár Panna (Krampusz), Somogyi Anna és Szilágyi Áron.

Erdélyiné Varga Júlia