2018. február 9-én a spanyol nyelvet tanuló diákok egy sokszínű és vidám programon vehettek részt: a Spanyol Délutánon, amely a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumban először került megrendezésre.

Az esemény Tóth-Zamorategui Mariel, 10.A-s tanuló mexikói karneválokról szóló bemutatójával vette kezdetét. Őt követte Kéri Sára (12.A), aki Nicolás Guillén, kubai költő egyik versét szavalta el, majd Vallejos Hanga (10.B) énekelt egy spanyol dalt, megalapozva a remek hangulatot.

Az előadások után, a több, mint ötven, különböző évfolyamra járó diákok vegyes csapatai vetélkedtek egymással változatos feladatokban: keresztrejtvényfejtés, puzzle kirakás, spanyol énekesek és dalaik, illetve kulturális események felismerése. A fordulók között, spanyol és latin-amerikai földrajzi és történelmi témakörökből összeállított villámkérdésekben mérhették össze tudásukat a csapatok.

A rendezvény végén ételkóstoló várta a résztvevőket. Hagyományos mexikói, és a diákok által készített spanyol ételek, sütemények között lehetett válogatni.

A Délutánt a budapesti Spanyol Nagykövetség is támogatta, idegen nyelvű könnyített olvasmányok felajánlásával a győztesek számára.

Reméljük, jövőre, hasonló érdeklődés mellett és legalább ilyen sikerrel rendezhetjük meg a Fiesta Española-t.

(Videó zenéje: Álvaro Soler – El Mismo Sol)