7:00 Ébresztő, szellőztetés
7:20 Reggeli az ebédlőben azoknak, akik befizettek
7:40 Kollégium zárása

A diákok erre az időpontra rendbe hozzák a szobákat és becsukják az ablakokat. Legkésőbb 7:45-ig minden diáknak be kell léptetnie magát az iskolába a kártyájával.

14:00 Kollégium nyitása, kimenőidő kezdete

A kimenőidőben a diákok szabadon mozoghatnak, az iskolán kívül viszont csak azok a diákok tartózkodhatnak, akiknek szülei ehhez írásban hozzájárultak. Az írásbeli engedélyeket a nevelőtanárhoz kell eljuttatni papíron, vagy az e-naplón keresztül. írásbeli engedély nélkül a tanuló kizárólag a gondviselővel hagyhatja el a Kollégiumot. A gondviselő adhat írásbeli engedélyt arra, hogy nagykorú testvér vagy más rokon kísérje a tanulót.

17:00 Kimenőidő vége, első tanulószoba kezdete

Kimenőidőn túl csak azok a diákok tartózkodhatnak az iskolán kívül, akiknek szülei erről írásban rendelkeztek (edzés, különórák stb). Másoknak kimenőidőn túl már nem lehet elhagyni az iskola területét, a tanulószobák közti szünetben sem, bevásárlás céljából sem.

A tanulószoba idején a diákok a III. emeleti tanulószobában illetve esetlegesen (a nevelőtanár engedélyével) a II. emeleti tanulószobában és/vagy a III. emeleti társalgóban tanulnak. A végzős diákok a nevelőtanár engedélyével tanulhatnak a saját szobáikban, de ez az engedély visszavonható. A tanulószobában és a tanulószoba idején a szobákban kizárólag tanulni vagy olvasni lehet. A tanulószoba idején mobiltelefont használni nem lehet. Ezen kívül az első tanulószobai időszakban (17:00-17:45) sem laptopot, sem táblagépet nem lehet használni.

17:45 Első tanulószoba vége, rövid szünet (kimenő nélkül)
18:00 Második tanulószoba kezdete

A második tanulószoba idején ugyanaz érvényes, mint az elsőn, de ekkor már használható laptop vagy táblagép, azonban kizárólag az iskolai feladatok elvégzése céljából.

18:45 Második tanulószoba vége, szabadidő, vacsoraosztás azoknak, akik befizettek

Szabadidőben a diákok az iskola oktatási területére csak másik tanár kíséretében mehetnek. Ezen kívül szabadidőben a kollégisták tartózkodhatnak az udvaron és használhatják a földszinti tornatermet, a konditermet és a Mágnes Klubot, a következő feltételekkel:

A tornatermet felügyelet nélkül, nyitott ajtóval, megfelelő öltözékben és kizárólag labdajátékra lehet használni. A konditerem használata csak úgy lehetséges, hogy legkevesebb két tanuló egyszerre van jelen a teremben. A Mágnes Klub kulcsát a nevelőtanártól kell elkérni, és a klubban lévő berendezés épségéért azok a felelősek, akik ott tartózkodnak.

20:00 Csoportmegbeszélés/Áhítat

A csoportmegbeszélés/áhítat ideje alatt semmilyen elektronikus szerkezet nem használható. A részvétel nem fakultatív, hanem kötelező.

20:30 Szabadidő

A szabadidőre vonatkozó szabályok ugyanazok, mint fent. A különleges kimenővel rendelkező diákoknak legkésőbb 21:30-ig be kell érkezniük a Kollégiumba. 21:30-tól a fiúk és a lányok már csak a saját emeletükön tartózkodhatnak.

22:00 Villanyoltás

A szobákban a központi világítást le kell kapcsolni, de az olvasólámpák mellett még lehet olvasni, halkan beszélgetni stb. A zuhanyozó (kivéve a wc-t), az étkező, a társalgó, a tanulószoba és a konyha 22 óra után már nem használható. 22 órakor le kell kapcsolni a zenét/filmet is a szobákban, és mindenkinek a saját ágyában kell tartózkodnia. Villanyoltás után a kollégisták nem zavarhatják a pihenésben a társaikat.