Kedves Szülők!

Amint azt bizonyára legtöbben tudják, iskolánk az elmúlt időszakban jelentős felújításon esett/esik át, melynek során az épület egészében nyílászárócserére került sor, felújítják a homlokzatot, és az épület energetikailag is megújul. A munkálatok szépen haladnak, ám a pandémia miatt volt egy időszak, mely során a vidéki munkaerő nem tudott feljutni, dolgozni, így bizonyos mértékű csúszás alakult ki a tervezetthez képest.

Ennek következményeként a tanítást szeptember 1-jén nem tudjuk az épületben megkezdeni, helyette átmenetileg – külső helyszíneken megvalósuló projekt oktatással indulunk.

EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZNEK A KÖVETKEZŐ OSZTÁLYOK: 5.A, 5.B, 6.A, 6.B, 9.D, 9.E, akik az iskola egy erre elkülönített részében hagyományos módon kezdhetik meg a tanulást. Az újonnan bejövő osztályok esetében úgy gondoljuk, hogy pedagógiailag nonszensz, ha nem személyes jelenléttel indul számukra a tanítás, hiszen az új közösségek még éppen csak elkezdtek megismerkedni az évkezdő táborban, ezt a folyamatot semmiképpen sem lenne jó megszakítani.

A hatodik évfolyamosokat pedig a szülők még sokszor nem jó szívvel hagyják otthon egyedül egész napra, a szabadsága pedig a pandémia idején nyilván már mindenkinek elfogyott.

Ebből következik, hogy az évnyitó istentiszteletre csak az újonnan bejövő osztályokat (5.a, 5.b, 9.d, 9.e) és hozzátartozóikat várjuk. Az alkalom nem a Kálvin téri református templomban, hanem az iskola második emeleti dísztermében lesz augusztus 27-én 18 órától. Az istentiszteleten az ülőhelyeket egymástól másfél méter távolságra helyezzük el, az alkalom idején a maszk viselése kötelező.

/Szeptember 4-én egyik osztály sem fog az épületben tartózkodni, ezen a napon ugyanis kivétel nélkül minden osztály az osztályfőnök vezetésével tanulmányi kiránduláson vesz részt./

A szeptember 1-jén az iskola épületében tanuló osztályok esetében, ha valaki a három napra (szept. 1., 2., 3.) meleg ebédet igényelne, csütörtök délig jelezze, igyekszünk megoldani, bár az iskolai ebédlő sem kész még, de nagy segítség lenne, ha ezeken a napokon inkább több hideg élelmet hoznának magukkal a diákok.

Budapest, 2020. augusztus 25.

Megértésüket köszönve és türelmükben bízva, tisztelettel üdvözli Önöket az iskola vezetése