Március 11-én, hajnali 5 órakor indult az autóbusz a Népligetből. Egy 24 fős csapattal indultunk a hosszú útra. Miután másnap átkeltünk a Csalagúton, az első megállónk Rochesterben volt, Dickens szülővárosában.  A katedrális meglátogatása után mindenki önállóan fedezhette fel a várost.

Estére már Londonba értünk, ahol vártak bennünket a fogadó családok. Mindenki nagyon jó helyre került, finom ételekkel láttak el bennünket. Nagyszerű nyelvgyakorlási lehetőség volt esténként beszélgetni az angol családtagokkal. Londonban megnéztük a legjelentősebb nevezetességeket. 550 lépcsőn felmásztunk a Szent Pál székesegyház kupolájába, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a városra. Eljutottunk a British Múzeumba is, ahol gyönyörködhettünk a görög, egyiptomi kincsekben. A Buckingham Palota előtt mi is beálltunk a sorba, hogy nézhessük az őrségváltást. A Trafalgar téren lévő Nemzeti Galériában világhírű festők képeit láthattuk a saját szemünkkel. Hampton Courtban bepillantást kaptunk VIII. Henrik életébe.

Anglia után Antwerpenbe mentünk, ahol sokat sétáltunk a városban.  Az utolsó napon pedig Amszterdamba utaztunk, ahol délelőtt megcsodálhattuk Van Gogh festményeit, délután pedig az egyik csatornán hajókáztunk. Így nem volt olyan fárasztó a városnézés.

Vasárnap reggel nagyon korán, 4 órakor már a buszon ültünk és elindultunk a havas úton hazafelé. Este fél 10-re épségben, egészségben, tele sok szép emlékkel, hazaértünk.

Asztalos Gáborné