Lezajlott a Futás és Fohász programunk, nagyon köszönjük minden résztvevőnek, akik segítségével teljesítettük a vállalásunkat, hiszen a tervezett 1956-hoz képest 2786 kilométert gyűjtöttünk.

A Lónyay Gyülekezet nagyon köszöni Könczöl-Kiss Erzsébet és a testnevelő tanárok szervező munkáját, a program lebonyolítását.

Örömmel tájékoztatjuk minden támogatónkat, segítőnket, hogy a Bethesda Gyermekkórház javára 800.000 forint támogatás gyűlt össze osztályaink és külsős támogatók adományaiból. Külön is köszönjük a Richter Gedeon Nyrt. nagy összegű felajánlását.

De mindezért Istené a dicsőség!


Emlékezzünk együtt 1956 hőseire

A Lónyay Utcai Református Gimnázium idén rendhagyó módon emlékezik 1956 hőseiről. Különleges időket élünk, újszerű megoldást kerestünk hát. Együtt emlékezni a jelen tanévben mást jelent, mint a korábbiakban: nem gyűlhet össze a Lónyay Gyülekezet apraja és nagyja, nem énekelhetjük közösen a Himnuszt, nem hajthatunk együtt fejet az események és a mártírhalált halt hősök emléke előtt. De együtt leszünk mégis az összefogásban, kitartásban és önzetlenségben. Célunk, hogy közösen teljesítsünk 1956 km távot és ezzel párhuzamosan adományokat gyűjtsünk az MRE Bethesda Gyermekkórház dolgozóinak, napjaink hőseinek.

Támogatóinkat arra kérjük, hogy álljanak kezdeményezésünk mellé és anyagi javakkal járuljanak hozzá a gyűjtéshez, ezzel is segítve a gyermekorvoslás ügyét. Köszönjük mindazoknak a cégeknek, vállalkozásoknak, magánszemélyeknek, akik már jelezték támogatási szándékukat!

Mivel a Lónyay Gyülekezet, a járványhelyzet miatt, az idei tanévben rendhagyó módon tartja az istentiszteleteit, a perselypénz összegyűjtésére szeptember és október hónapban, a hagyományos módon, nem volt lehetőség. Kérjük tehát a Lónyay Gyülekezet tagjait, hogy az erre szánt adományaikat ajánlják fel az MRE Bethesda Gyermekkórház javára! Megtehetik az iskola aulájában elhelyezett perselydobozban, valamint az alábbi számlaszámon:

Lónyay Utcai Református Gimnázium CIB 10700691-44449803-51200002
(A közlemény rovatba kérjük, írják bele: 1956)

Áldás, békesség!