Kedves Szülők!

Hosszú évek tapasztalata, hogy új diákjaink a különböző általános iskolákból nagyon eltérő tudással érkeznek hozzánk, így a diákoknak az iskolaváltás okozta nehézségek a mindennapi felkészülésben, tanulásban is jelentkeznek.

Különösen igaz ez azoknál a diákjainknál, akik becsatlakoznak a már meglévő osztályközösségekbe a különböző évfolyamokon.

A tanévkezdés, a beilleszkedés, az iskolaváltás megkönnyítése érdekében szerveztük meg

2018. augusztus 21-24. között

évkezdő táborunkat

ahol – egész napos foglalkozás keretében (9 és 16 óra között) –  beiratkozott tanulóink felfrissíthetik, átismételhetik vagy pótolhatják matematikai, nyelvtani és angol vagy német ismereteiket, megismerhetik leendő iskolájukat, tanáraikat és osztálytársaikat.

Nagy hangsúlyt helyezünk a közösségépítésre, ezért délután – a tanórák után – tervezünk sport- és szabadidős foglalkozásokat, közösségépítő programokat.

Szülők, diákok és tanárok egybehangzó véleménye, hogy az évkezdő táborok pozitív hatása szinte az egész tanévben érezhető, nem is beszélve arról, hogy a gyerekek alig várják már, hogy szeptember elsején újra együtt lehessenek iskolájukban.

Javasoljuk és kérjük a Kedves Szülőket, hogy feltétlenül vegyen részt gyermekük a táborban, mert az itt szerzett élményeket később pótolni nem tudja!

A tábor részvételi díja: 20.000.-Ft, amely a napi háromszori étkezést és a szabadidős programok költségeit is tartalmazza.

Jelentkezni az alábbi jelentkezési lap kitöltésével lehet, amit a beiratkozáskor 5.000.-Ft előleg befizetésével véglegesít:

https://docs.google.com/forms/d/1_DEhpNQtl8-UaApW23y9ysXA3jQMpZD5QmDp8l9eKD0/viewform?ts=5b0bb0a2&edit_requested=true

A második részlet a tábor megkezdésekor esedékes.

A tábor programjáról augusztus 15-ig e-mailben tájékoztatót küldünk minden résztvevőnek.

Az előleget nem áll módunkban visszafizetni, ha a tanuló saját hibájából nem jön el a táborba!

Szervezők elérhetőségei:
fuzer.istvan@lonyayrefi.hu
janzso.nora@lonyayrefi.hu